Günzer Tamás és a kiskőrösi Szentpéteri Attila tavaly ősszel tartott sikeres sétálókóstolót
Budapesten, az NH City szálloda konferenciatermében. A két borász azóta is szorosan együttműködik,
rendszeresen kóstolják egymás borát, és konzultálnak termesztési, valamint növényvédelmi
kérdésekben. Természetes volt, hogy idén is megrendezték a Bor és bor című szakmai találkozót,
ezúttal az óbudai Kereskedelmi és Vendéglátó-ipartörténeti Múzeumban, ahol mintegy hatvan
borkereskedő, borászati szakíró, borszakértő és sommelier találkozott a két borásszal, valamint
boraikkal.
Mindkét borász saját készítésű pezsgő különlegességgel fogadta a vendégeket. Szentpéteri
Attila a számára számtalan sikert hozó néró fajtára és a világverő rozéira helyezte a hangsúlyt, míg
Günzer Tamás a számos díjnyertes bora közül a nagy, komplex, fajsúlyos vörös tételekkel kényeztette
a rendezvényre látogatókat. Így megmutatkozott a Kunság kifinomultan gyümölcsös és Villány
gyümölcsösen robosztus jellege.
Több résztvevő jelezte, hogy szükség van az ilyen jellegű, borvidékeken átnyúló, izgalmas
együttműködésekre, valamint az alkalmankénti, szakmai alapú sétálókóstolókra.

Hány meszely egy icce?
A múltban a bor összemérhető mennyiségének meghatározására igen sokféle, többnyire régiónként változó mérték szolgált. A szabályokat helyileg és országosan is igyekeztek egyértelművé tenni, de gyakoriak voltak az „átszámításból” származó problémák: erre megy vissza a...