Taschner Kurt a fiatalabb generáció hivatkozási alapja. „Ha ő elérte, talán mi is
képesek leszünk rá” – hallhattuk több kollégájától. Kurti, ahogy mindenki emlegeti, önálló,
különös, értékes és izgalmas borászatot épített fel, s bár folyamatosan kereste a kihívásokat,
a környezete egyértelmű tisztelettel, a Magyar Bor Akadémia pedig tagsággal honorálta a
törekvéseit.
A 32 hektáros, a borvidéken nagynak mondható családi vállalkozás kertészetileg is
szépen gondozott központja Sopron és Balf között, gyönyörű környezetben áll. Taschner Kurt
több generációra visszavezethető poncichter család örököseként műveli a szőlőtermesztés
és a borkészítés tudományát. A város környékén és a Fertő tó partjára néző dombokon
elszórtan található birtokrészek egytől egyig alkalmasak arra, hogy kiváló alapanyagot
biztosítsanak a borászatnak.
A kommunizmus nehéz éveiben, amikor kereskedelmi mennyiséget csak a közösben
lehetett előállítani, Taschner Kurt nagyapja bort mért ki a saját háza kertjében álló
borkimérésben, kertészmérnök édesapja pedig a helyi termelőszövetkezet szőlőit gondozta,
a saját szőlők mellett. Nem volt kérdéses, hogy mi lehet a folytatás, csak épp a hogyanra
kellett választ adni. Kurt vendéglátó szakközépiskolában, azután főiskolán végzett, majd volt
szállodaportás, személyi titkár, lízing ügyintéző, de közben apjával szorgosan szállította a
bort – azaz kannázott, és ha kellett, segített a borászatban. Végül 2001-től három éven át
jelentős fejlesztéseket hajtottak végre a feldolgozóban, Kurt is beadta a derekát, azaz
elvégezte a Kertészeti Egyetem szőlész-borász képzését, s így megteremtődött az alap a
komolyabb munkához. A hibátlan szőlő, a kiváló technológia és a borász gondossága révén a
fehérborok harapni valóan gyümölcsösek, frissek és lendületesek, a vörösborok pedig az új
soproni iránynak megfelelően letisztult savszerkezetűek, fajtajellegesek, gyümölcsösek és
zamatosak.
A pincészetben 50%-ban vörös, 30%-ban fehér, 20%-ban rozé bor készül. A borász
nem rest kísérletezni, minden évben előáll egy-két érdekességgel. „Mindig kell valami újat
csinálni ahhoz, hogy az ember ott maradjon a piac első vonalában” – nyilatkozta a Borigónak.
Bevezette a 0,75 literes palackot felező mértékegységet, majd ezt is tovább felezte, hogy a
187 mililiteres palackokkal kiszolgálja a WizzAirt, valamint jónéhány szálloda igényét.
Taschner Kurt piacos szemléletű, de értékőrző borász, aki a legjobb úton jár afelé, hogy a
legnagyobbak között emlegessék.
Taschner Kurt egyedi stílusú borász. Széles szortimentje minden egyes darabján
érződik az a tudatosság, hogy a gyümölcsösséget a savak csiszolják formásra. Sopronban
nem megszokott, hogy a fehérborokra, a gyöngyözőkre és a pezsgőre is ugyanannyi
figyelmet fordít a gazda, mint a vörösborokra. A borász szívesen kísérletezget a fehér
oldalon, míg a vörösöket „csupán” akkurátusan odateszi. Ezt persze úgy kell értenünk, hogy a
kékszőlőknél a dűlő, a fehéreknél a borász játékszenvedélye a meghatározó. Így a
vörösborok igazi soproni terroir borok, a fehérek pedig üde, dallamos különlegességek. És
amikor ezt elmondjuk neki, bólint, nem kukacoskodik, hogy a „soproniság azt diktálja”, vagy
valami ehhez hasonló. Megigazítja a szemüvegét és azt mondja: „így van.”
A Pihenőkereszt nevű területen található borászati központban a vinotékában nem
csak szakszerű kiszolgálásban, hanem spontán kóstoltatásban is részesülhet a betérő. Ha van
időnk, rendesen elbíbelődhetünk a zamatos borok és pezsgők sorával, kezdve a Zöld Olivér
névre hallgató izgalmas üdítőitallal, ami néhány év pihenő után új arculattal tért vissza,
folytatván gyöngyözővel, rozéval és pezsgővel, de „vágóborként” (itt talán szerencsésebb lenne a
„ledugózásként” szó használata – a pálinka nálam kizárólag a legutolsó lehet a borsor lezárásaként)
bevethetjük a ház különlegesen finom pálinkáját, ami Irsai Olivér szőlőből készült.
Ritkaság az önállóan megjelenő zenit (hárs és citrusok), valamint a sárgadinnyés,
kedves korai piros veltelini. Családi borászatban nem megszokott, hogy többféle kiváló
pezsgőt is lehet kóstolni – hát itt érdemes, mert egyik meglepetésből kortyintunk át a másik
szép élménybe.
„Végre felépült az, amiért húsz évig dolgoztam. Immár nem az eszközökön kell
gondolkodnom, hanem használnom kell. Van egy frankó hegedűm, amin csak játszanom kell”
– mutatja be metaforikusan, mit jelent eljutni két évtized kőkemény munkájával eljutni 11-
ről 32 hektárra.
„Édesapám nem erőltette, hogy borász legyek. Lassan értem be, de biztosan. Olivér
fiam 14, Domonkos 11 éves. Már beszélünk a jövőről, de azt mondom mindig, hogy az leszel,
ami szeretnél. Persze boldoggá tennél, ha ezt választanád, de én sem erőltetek semmit.”
Apáról fiára száll át a bölcsesség.
