Figula Pincészet

Szerző: | 2023. június 08. | Balaton, Balatonfüred-Csopaki borvidék | Címkék:

„A szőlő csodálatos növény. Képes túlélni a gonosz időket, megnyugvást,
hitet, örömet, vigaszt, jókedvet, uram bocsá’, kellemes bódulatot nyújtva
megfáradt gazdájának. Ám, hogy szerény megélhetést is biztosítson, ahhoz a
hagyományok tisztelete mellett új törekvésekre, mívesebb technológiára és értő
fogyasztókra – úgymond ’borivókra’ van szükség. Igen, borivókra, akik érzik,
értik a műveket, a kompozíciókat, hiszen a jó borok finoman hangszerelt
alkotások. A jó bor halkan és tisztán szól, akár egy gregorián ének, mely
feledhetetlenül simogatja a pincék templomi csendjét” – vallotta hivatásáról a
balatonfüredi Figula Pincészet alapítója, Figula Mihály (1952 – 2008).
Örökségét és filozófiáját a család viszi tovább, felesége Edit – akinek
ugyancsak van kötődése a szőlőhöz és a borhoz, a dédapa, Tolnay István
Balatonfüred legtekintélyesebb borosgazdái közé tartozott a 19. században –
valamint fiai, János és Mihály. Ők abból indulnak ki, hogy a Balatonfüred-
Csopaki borvidék a világ legjobb adottságú termőhelye, ami egyben lehetőség
is, alapvetően meghatározza azt, hogy mit kell tennie az itt gazdálkodónak: a
termőhelynek megfelelő, legmagasabb minőségű borokat kell készíteni.
Éppen ezért, a szőlő gondozásától a borok palackozásáig minden
folyamatot a család felügyel. A hagyományok tisztelete mellett a legkorszerűbb
technikákat és technológiákat alkalmazzák a borkészítés során, amelynél a
legfontosabb szempont a termőhelyi sajátosságok kidomborítása.
Választékukban egyformán megtalálhatók a könnyű, gyümölcsös, fiatalos és a
nagytestű, kései szüretelésű, hosszan érlelt borok. Ezek készítése a borászati
technológiát is kettéosztja, amely egyedi pincestílust eredményez s a termőhelyi
adottságokkal kiegészülve eredményezi a különleges Figula-minőséget.

Ezt a kiváló minőséget az országban egyedülálló módon immár kétszer ismerte el az Év bortermelője díjjal a Magyar Bor Akadémia, mivel az édesapa után 2022-ben ifjabb Mihály is feljutott a csúcsra.
A 80 százalékban fehér, 20 százalékban kékszőlőt érlelő 30 hektáros
birtokon, a klasszikus értelemben vett terroir gazdálkodás szellemében a dűlők
termését külön kezelve, szigorú hozamkorlátozással, elsősorban fehérborokat
készítenek. Fő fajtáik: olaszrizling, zenit, szürkebarát, chardonnay, sauvignon
blanc, sárgamuskotály, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot,
kékfrankos.
Borkóstolás. Balatonfüreden a Csárda utca végében található pincészetben állandó
nyitvatartás nincs, a borkóstolókhoz előzetes időpont-egyeztetés szükséges. A
hatboros és prémium kóstolók időtartama 1,5-től akár 3 óráig is terjedhet, mivel
a program a Balatonfüred-Csopaki Borvidék általános bemutatásával kezdődik,
a vendégek megtekintik a pincét, megismerkednek a borkészítés
technológiájával.
Idéntől nyaranta ismét várja a kötetlen borozgatásra betérő vendégeket a
pincészet közvetlen közelében a felújított Borkert is, ahol egy tölgyfa

árnyékában, csodálatos balatoni panoráma mellett a pincészet olyan ritkaságai is
kóstolhatók, amelyek kereskedelmi forgalomban nem kaphatók.
Étkezés. A pincészet három helyiségében egyszerre 30-an, 40-en vagy 60-an
kóstolhatnak, amihez pogácsát, sajtot és szódavizet alapból szervíroznak, igény
esetén hidegtálakkal készülnek, a Borkertben pedig a Villa Delikát nyári
hidegkonyhájának táljait és desszertjeit fogyaszthatják.
Szállás. A városközponttól pár száz méterre található pincészethez tartozó
balatonfüredi vendégházban hat franciaágyas és egy négyszemélyes családi
szoba van, kettő a földszinten, a többi az emeleten. A klasszikus berendezésű
földszinti szobák ablakaikból teljes a balatoni panoráma; az emeleti szobák
berendezése modern stílusú, a családi szoba két egymásból nyíló helyiségből áll,
az egyikben franciaággyal, a másikban két külön ággyal, Balatonra néző
terasszal.

<a href="https://elitbor.hu/szerzo/nqv-admin/" target="_self">Elitbor</a>

Elitbor

(bemutatkozó szöveg feltöltés alatt)

Legfrisebb bejegyzések

Mi, svábok
Mi, svábok
Mi, svábok