Árvay János borairól csak úgy lehet beszélni, ha megemlékezünk arról, hogy a
Disznókő főborászaként miként változtatta meg gyökeresen a borkészítést a Tokaji
borvidéken. Egyszerűen szemléltetve: rakjunk egymás mellé egy aranysárga és egy barna
aszút. Az előbbi az új világ, az utóbbi – bár még jelen van – a múlt. Az előbbi virágos illatú,
szájban citrusos, kajszis, majd diós, összképében elegáns, az utóbbi illatában száraz
kenyérhéj érezhető, kortyolva karamellizált, cukorhangsúlyos, összhatásában súlyos.
Hegyalján, épp úgy, mint az országban mindenütt, a kombinátos idők gyakorlata
átszűrődött a kis magánpincékbe, tehát ahogy a cukorra és az alkoholra (karamellizálás,
avinálás) fókuszált a nagyüzem, úgy a gazda is. Az 1990-es évek elején a borvidék
területeinek több mint egytizede külföldi kézbe került. A befektetők sok kísérletet követően,
de a törvényt betartva készítették az aszút, mire hatalmas fölháborodás keletkezett. No nem
a technológia, hanem a bor karaktere miatt. A külföldi kézben lévő birtokok nem csak
csodaszép épületekkel, hanem új stílussal is hozzájárultak a Hegyalja átalakulásához.
Annak ellenére, hogy a Disznókő borait értette és kedvelte a nagyvilág, itthon egyre
erősebben támadták őket. Az Országos Borbíráló Bizottság az 1993-as szamorodnit több
mint tízszer dobta vissza, nem adott forgalomba hozatali engedélyt. A franciákban komolyan
megfogalmazódott, hogy talán ki kellene vonulni a magyar piacról. Maradtak, de Árvay új
kihívást keresett. A 2004-es Borkalauzban így vont mérleget: „Nem szeretném déd- és
nagyszüleim örökségét a múlt homályában hagyni. Nem lehet Hegyalja rendszerváltás után
elkészült parádés pincészetét sem trónjától megfosztani. Magam mindig büszke leszek arra,
amit a Disznókőnél tanultam és csinálhattam.”
Aztán felépítette Sauska Krisztián borászatát, de közben újra indította a sajátját, majd
visszatért Rátkára, a szülőfalujába, s már csak a családi birtokra fókuszál.
Az első saját bort, az 1983-as aszúeszenciát és az 1993-as édes szamorodnit 1995-ben
palackozta. Azóta makacs kitartással, de folyamatos belső vitákkal építi szenzációs borokat
kibocsátó pincészetét.
A borturistának javaslom, hogy a borvidéken még újdonságnak számító
gyöngyözőborral kezdjen. A pohárból fehér szirmú virágok, barack, körte, friss szőlő illata
árad, aztán ízében visszaköszön a szőlő, amihez kis mandula, körte, alma telepedik. Ezután a
furmintokat kell megkóstolni. Különböző dűlők (Padi-hegy, Isten-hegy, Úrágya) és nagy
évjáratok (2010, 2015) elemzéséhez nyújt segítséget a 2018-as birtokbor. Ezután rá kell
kanyarodni az édes szekcióra. A száraz szájú férfiaknak is ajánlom, nézzenek be ebbe a
világba, mert csodálatos találkozásokban lesz részük. A gyengéd mineralitásra hihetetlen íz
és aroma kastélyok épülnek: bors, rózsa, szegfűszeg, vanília (Édesem 2018); sárgabarack,
szilva, narancslekvár (Szabi Édes 2014); mazsola, naspolya, aszalt sárgabarack, karamell
(hárslevelű 2013); birsalma, datolya, vanília (késői furmint 2011). Végül a csúcs: illatban
naspolya, birsalma, birsalmsajt, túlérett kajszi, aszalt körte, csipkebogyólekvár, ásványosság,
vanília, paprika, szájban aszalt sárgabarack, égetett cukor, hecsedli, csipkebogyó (6
puttonyos aszú, 2011).
Étkezés. A vendéglátók jó szívvel ajánlanak vendéglőket a környéken. Előzetes
tájékozódásra javaslom tanulmányozni a borászat weboldalát.
Borkóstolás. A gazda alapelve, hogy a bor azért van, hogy megigyuk. Így a
kóstolósorok is azt mondják, amit Kölcsey: „Jó kedvvel, bőséggel!”
Szállás. A borászat maga nem alakított ki szálláshelyet, de többekre felhívja a
figyelmet.
