Hír | 2022.05.23.

Szent György-hegyi séta tavaszból a nyárba! Borok, panoráma, zene – egytől egyig

Szent György-hegyi séta tavaszból a nyárba! Borok, panoráma, zene – egytől egyig Szent György-hegyi séta tavaszból a nyárba! Borok, panoráma, zene – egytől egyig

2022.05.23. Idén ötödik alkalommal várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy: június 11-én közel húsz helyszínen lehet majd ismerkedni a heggyel, a helyi borokkal és vendéglátókkal. A házigazdák zenével, finom falatokkal készülnek, de lesz túra és játék is, az alkalomra olyan pincék is kinyitnak, amelyeket máskor nehezebb felkeresni.  

Szombaton délután egy órakor kezdődik az esemény, a szervezők szerint érdemes egész napra menni, kiélvezni a piknik hangulatot, nekivágni a hegynek. „Szeretnénk elérni, hogy a vendégek mozgásban legyenek, bejárják a környéket, minél több helyen kóstoljanak. Idén túrákat is szervezünk: a turnusok a Lengyel-kápolnától indulnak és oda térnek vissza, séta közben a hegy geológiájával, történelmével ismerkedhetnek a résztvevők. A naplemente után a csillagos égben lehet elveszni, a helyszínek éjjel 1-ig tartanak nyitva” – mondta el Budavári Dóra főszervező.

Az idei résztvevő pincészetek: 2HA Szőlőbirtok, Boksay Pince, Borbolt a völgyben, Gilvesy Winery (borpont) és Gilvesy B-Üzem, Szászi Birtok, Hóbor Pince, Hoffmann Pince, Horváth Pince, Killer Pince, Kiss Pince, Molnár Családi Pince, Napsárkán Pince (Bajnóczy Pince), Napvirág Pince, Nyári Pince, Pláne Badacsony borterasz X Földi Bálint, Tarányi 1780, Zöldülő terasz.

Több borászat készül kis létszámú kóstolóval már pénteken, az esemény nulladik napján, a Nyári Pince kuriózumokat sorakoztat fel, a Borbolt a völgyben vinotéka verses estet tart. Szombaton közel 20 helyszín nyit ki, mindenhol lesznek borok és harapnivaló, sok helyen élőzene is.

A június 11-i időpont nem véletlen: pár nappal a rendezvény után telihold lesz, így remélhetőleg már szombat éjjel tiszta, csillagos égben, és a Balatonban tükröződő holdban gyönyörködhetünk. „Ez egy hegyi barangolás, kicsi és nagy borászatok is részt vesznek benne – teljesen egyedi, hogy ki mivel készül. Az időzítésben úgy gondolkodtunk, hogy legyen ez egy szezonnyitó esemény, vezessen át a tavaszból a nyárba” – mondja Szászi Endre, aki pincészetével a kezdettől részt vesz az eseményben. A diófa alatt egész nap szól majd a zene, Hangácsi Márton koncertje előtt és után Mil & Robyk dj szettje adja majd a hangulatot.

A Hóbor Pincészet akusztikus koncerttel készül, Horváth Árpádéknál egy gitáros-énekes duóval indítanak, a Nyári Pincénél Magyar Katalin & Kardos Dániel koncertje várja a betérőket. A 2HA Szőlőbirtok kóstolható Török Csaba sangiovese szőlőből készült vörösbora (is), lesz pét-nat (pétillant naturel, szűretlen pezsgő), DJ Szita Viktor zenél, miközben a Parázsló csapata grill ételeket készít. A máskor nem, vagy nem rendszeresen nyitva tartó helyek közül Budavári Dóra pop-up vinotékája, a Borbolt a völgyben, ahol napközben el lehet heveredni a diófa alatt, délután pedig Magyar Bori és Ralph Eimann duója zenél. Kinyit a Pláne Badacsony borterasz X Földi Bálint helyszíne, ahol délután Noemo koncert, este pedig tábortűznél Eszter zenél, mint minden évben – hogy csak néhányat említsünk a gazdag gasztro és kulturális kínálatból.

Autóval a kijelölt parkolókban lehet parkolni a hegy alján, ahonnan a beléptető pohárpontokon: a Mókus körút alján, a Szent György Pincénél, a Tarányi Présháznál és a Killer Pincénél lehet belépni az esemény helyszínére. A vonattal érkezőknek a Nemesgulács-Kisapáti megállónál kell leszállni, a Gilvesy B-üzemben a vasútállomás mellett át lehet venni a jegyet, innen 20-25 perc séta a rendezvény. A kerékpár is hasznos közlekedési eszköz lehet a borpontok között, emellett a rendezvényen lesznek szerződéses taxik, ezekről, akár csak a részletes programról az esemény honlapján https://www.szentgyorgyhegyhajnalig.com lehet tájékozódni (facebook: https://www.facebook.com/szentgyhegyhajnalig).

Az eseményre limitált számú jegy kapható (https://tixa.hu/szgyh2022), mert a szervezők azt szeretnék, hogy a jelenlévők és a vendéglátók is kényelmesen élvezhessék ezt az estét, a Szent György-hegyet, a borokat, a találkozást.

Hozzászólások

Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!

+ Új hozzászólás