Érdekli? | 2021.07.20.

Régi szelíd esték – 10. Bakator

Régi szelíd esték – 10. Bakator Érmelléki bakator

Dlusztus Imre sorozata

Csatangolásaim során tavaly nyáron fölfedeztem egy különlegességet Hegymagason. A rendkívül igényes Bencze Birtokon kicsippentettem egy kék bakatort, és persze konzultáltam a borásszal, mert kíváncsi voltam arra, vajon itt leltek rá a Badacsonyban, avagy a pécsi kutatóból került ide ez az ősi és nagyon ritka fajta. Az utóbbi történt.

Maurer Oszkár hajdújárási borász barátom révén régóta ismerem a bakatort, aminek szőlője piroskás, és ízes fehérbort ad. A közelmúltban elhunyt Szeremley Hubának is volt bakatora. Találkoztam a badacsonyi Málik Zoltán bakatorával, majd olvastam, hogy Somlóhegyen Andrási László, a Partiumban Bartos István (Avasújváros) és Heit Loránd (Bihardiószeg), Kárpátalján Sass Krisztián (Kígyós) foglalkozik a fajtával.

Mivel a borivók többsége (hála a Bakator Borkereskedésnek és a Bakator Zenekarnak) úgy-ahogy megismerte ezt a feledés homályából előtűnő fajtát, és rögzítette, hogy fehérbort ad, talán meglepődve regisztrálja a kék változat létét. Pedig az adott fajtacsoportba tartozó fajták a bogyó színében, esetleg a vessző színében eltérve egymástól igen színes képet mutathatnak. Fajtacsoportot alkot például a chardonnay (blanc és rose), a furmint (fehér, piros, változó), a gamay (gris, noir), a gohér (fehér, piros, változó), a kadarka (szürke, kék), a merlot (blanc, gris, noir), a potrugieser (fehér, szürke, kék), a rajnai rizling (fehér, piros), a sauvignon (blanc, gris, rose, noir), a tramini (fehér, szürke, piros) is. Ebbe a sorba tartozó fajtacsoport a bakator a maga piros és kék változatával.

Az egyes fajtacsoportokba tartozó fajták közül az a bogyószínű került a termesztésbe és a köztudatba, amelyet értékesebbnek véltek, vélnek. Sok ezer szőlész és borász nem téved. De a klíma változik, és ki tudja, milyen erényeket hoz elő egy-egy fajtából, ha nem a megszokott (sztereotip) termőhelyen kap szerepet?

Hozzászólások

Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!

+ Új hozzászólás