Hír | 2022.01.17.

Mi lesz veled, kékfrankos?

Mi lesz veled, kékfrankos? Kékfrankos

Dlusztus Imre írása

A hazánkban legelterjedtebb kékszőlő fajta csak 1956-ban kapta meg az állami elismerést. Sopronban fő fajta, a területek négyötödén termesztik. Egerben és Szekszárdon a bikavér fő alkotóeleme, de fajtaborként is jelen van. A Mátrában is elterjedt, de leginkább rozét készítenek belőle. A fajta a hazai rozék 80 százalékában kap szerepet.

A fajtával kapcsolatosan a rendszerváltás óta öt fő tendencia érvényesült:

  • Megtalálta az érvényes stílust Sopronban, legfőbb termőhelyén. Elsősorban Franz Weninger munkásságának köszönhetően megjelent, majd némi stílusvita után elterjedt a telt, olykor bársonyos, finoman ásványos (palás), könnyeden csersavas bor. A kékfrankos a borvidéken változatlanul betölti a helyi ivóbor, sőt a fröccsbor szerepét, ugyanakkor uralja a prémium kategóriát is.
  • Ma már rövidnek tűnő útkeresést követően a fajta a ’90-es években megkapta az őt megillető vezető szerepet mindkét bikavérnél. A cél többek között az volt, hogy a bikavér karakteresen különüljön el az egyéb, főleg bordeaux-i stílusú házasításoktól. A borvidéki szabályzatok rögzítik a felhasználható borok arányát, s mindkét szabályzatban elrendelték a kékfrankos fajta többségi jelenlétét, valamint az ászokhordós érlelést.
  • A ’90-es évek végétől a hazai rozék fő fajtája a kékfrankos. Borvidékenként eltérő karaktert kölcsönöz ennek a népszerű borfajtának. Szerepe révén a Mátrai és a Kunsági borvidék is nagyobb figyelmet és piaci részesedést kapott.
  • Megjelent a prémium fajtabor. Szekszárdon többen, Egerben néhányan vágtak bele a nehéz útba. A fogyasztók meghatározó része tartózkodó a presztízs kékfrankos fajtaborral szemben, ugyanakkor kóstoláskor egyértelmű a siker. A prémium és a standard közötti minőségi különbséget jól fejezik ki az árak (standard: 1500-2000 Ft, prémium: 3800-11 000 Ft).
  • Villányban, a meghatározó erejű vörösboros borvidéken az erős piacot jelentő cuvée-k mellett és a fő fajtává lett franc mögött szinte megszűnt a kékfrankos fajtabor. Több termelő kiváló kékfrankost házasít el, és a piaci érdeklődés hiányával magyarázza, miért nem hoz ki fajtabort.

Néhány évvel ezelőtt a portugieser fajtával kapcsolatosan hangzott el, hogy a fiatal borivók nem értik, nem értékelik, nagyon megnehezült az értékesítése. Megszületett a RedY, a portugieserre hangszerelt könnyed házasítás, amely az Y generációt célozta meg. Mára sem egyértelmű az akció sikere vagy sikertelensége, mindenesetre még jobban megnehezítette a portugieser önálló értékesítését, mert zavart okozott a piacon. (Azt ugyanis meg kellett magyarázni a fesztiválon kóstoló vagy a pincesoron asztalt foglaló fiataloknak, hogy mi a RedY, miért jött létre, és hogy a gazda miért a vörösboros sor elején kínálja.) Nem lenne jó még egy fajtát a bizonytalanságba taszítani.

Sopronban a Lővérek kispincéiben még a 2000-es években is mereven tartotta magát a durva savszerkezetű, egyszerű ízképű kékfrankos, miközben a minőségi borászatokban (Iváncsics, Jandl, Töltl, Taschner, Luka, majd Pfneiszl, Bónis-Reitter, Linzer-Orosz stb.) már nagyon szépen formált, telt, gyümölcsös változatban lehetett élvezni a fajtát. A soproni borozókban is szokássá vált a jó ivású, fajtajelleges kékfrankos.

A szocializmusban a nagyüzemi igénytelenséggel csaknem teljesen tönkre tett bikavér sokáig nem tudott visszakapaszkodni az őt megillető pozícióba. A minőségi borászok jellemzően fantázianév alatt hozták ki bikavér jellegű házasításaikat, mivel így sikeresebbnek ígérkezett az értékesítés. A bikavér ekkor fele-harmada-negyede áron ment el a csúcs cuvée-khez képest. A két borvidéken a márka iránti tisztelet létrehozta azt a szakmai összefogást, amelyben lépésről lépésre a helyére került a bikavér, s nem nehéz észrevenni, hogy ez magán a bikavéren kívül leginkább a két honos fajtának, a kékfrankosnak és a kadarkának tett jót. Tegyük fel a kérdést: ki keres ma cabernet sauvignon vagy merlot fajtabort e két borvidéken?

Három évtizedes folyamatokról beszélünk.

A hazai borász társadalomtól nem idegen a kísérletező kedv, számos régen elfeledett és a Kárpát-medencében idegen szőlőfajtával foglalkoznak, és emellett több helyen tesztelnek új, rezisztens egyedeket. Ez önmagában nem lenne baj, ha kellő figyelem jutna például a kékfrankosra, amely itt-ott végre eljutott az őt megillető magasabb polcra, csak épp a róla való gondolkodás és a megfelelő marketing hiánya miatt még nem érte el a teljes erővel sugárzó rivaldafényt.

Hozzászólások

Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!

+ Új hozzászólás