Ipacs Szabó István zarándokútja
Hír 
Szántásban „Máriagyűd híres zarándokhely. Valahogy az én életutam is ide vezetett. Ez persze csak fizikai végállomás, valójában egy új út kezdete. Amikor először itt jártam 2009-ben, világosan éreztem, hogy itt a helyem. E terület eladásában kérték a segítségem, hát ez elég könnyen ment, mert a hely megfogott, nem engedett, azon nyomban megvettem.
Így kezdődött e saját birtok, ahol magam végzek minden munkát, a telepítéstől a borkészítésig” – írja saját portálján Ipacs Szabó István, akihez 2021 legváratlanabb váltása kötődik, mivel több mint két évtized eredményes szolgálatot követően elköszönt a Vylyan Borászattól.
A kecskeméti származású borász a gyöngyösi főiskolán tanulta a szakmát. Csoporttársa volt többek között az a Liptai Zsolt, aki a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborászaként Ipacs Szabó, Günzer Tamás, Figula Mihály és a végül győztes Nyúlné Pühra Beáta társaságában a legjobb ötbe került az Év bortermelője választáson. Az időszakról így emlékezik: „Amíg nem láttam, mi lesz belőlem, a mezőgazdaság sok dimenziója érdekelt (kertésznek tanultam). Kezdetben inkább az foglalkoztatott, ami nem volt otthon, csak több kalandos fordulat után jutottam vissza a szőlőhöz, borhoz. Még szerencse, mert ha a szőlész-borász szakmérnöki képzés kimarad az életemből, felejthetetlen évekkel és máig tartó barátságokkal lennék kevesebb. Az évfolyamunk legendás volt, pedig anno inkább az iskola mellé jártunk, mint be, de a vad és laza évek után mégis mindannyian talpra estünk, helyt álltunk a szakmában.”
Ipacs Szabó István épp Kaliforniában képezte tovább magát, amikor érkezett Debreczeni Pálnak, a Vylyan alapítójának a felkérése. Debreczeni igazi vezéralak volt, akinek kiváló érzékkel fogott nagy dolgok megvalósításához. A semmiből a borvidék második legnagyobb területtel rendelkező borászatát hozta létre úgy, hogy a helyi értékítéleteket felülírva a Szársomlyón túli területeken gazdálkodva, zöldmezős beruházással azonnal megcélozta és el is érte a prémium kategóriát. Debreczeni Pál tudatos merészségében felesége, Mónika és 1999-től a fiatal főborász, Ipacs Szabó István volt a támasz – egészen az alapító 2004-ben bekövetkezett, váratlan haláláig.
Nehéz idők következtek, de a magas igényekből jottányit sem engedve Mónika és István keményen dolgozva haladt tovább a megkezdett úton. A Vylyan az ő kezükben vált mintabirtokká és mintavállalkozássá, a nagy nevekkel zsúfolt borvidék egyik ékkövévé. A Vylyan, valljuk be, idegen testként jelent meg a borvidéken, majd lett a magas minőség szimbóluma, ami komoly hatást gyakorolt a környezetére. Ezért is volt nehéz elhinni, hogy a főborász hátrébb lép a saját, kéthektáros máriagyűdi birtokára. Úgy döntött, hogy vissza akar lassulni a kisbirtok biztosította szemlélődős tempóra. Négy gyermek apjaként azt is kitűzte magának, hogy több időt tölt a családjával. Tanácsadóként marad a Vylyan kötelékében, sőt a pécsi egyetem kutatóintézeti borászatában is tevékenykedik, s hogy pénzt is keressen a fejlesztéseihez, négy hektáron egy belga borkereskedőnek készít borokat.
úgy tűnik, hogy ezekkel azonnal visszapörgette magát a Vylyan kötelékében megszokott sebességre, de megnyugtatja az érdeklődőt, hogy ez messze nem olyan terhelés, mint amikor egy 120-160 hektáros nagybirtok mindennapjaiban kellett megfeszülni a folyamatos döntéshozói szerepben, irányítva 120 ember munkáját. Természetközeli emberként most megállhat a szőlőbe menet rácsodálkozni a madarakra és a virágokra. Végül is minden alkotó férfiember vágya a kiérdemelt lelassulás.
„Ez az érzés még ennyi év után is minden nap eltölt. A hely szelleme fizikailag is érezhető, egyszerűen lecsökken a pulzusom. A külső világ zaja helyett itt meghallom a belső hangomat. Azt a csendet, ami segít megérteni a természet körforgását és benne önmagamat. Alföldi születésűként végképp lenyűgöz a szőlőhegyről nyíló végtelen panoráma. Mit hoztam magammal otthonról? Gyerekkorom szőlőben, gyümölcsösben, fóliaházak, virágok, állatok közt telt, a természet szeretetét innen örököltem. Talán a vitalitást is, hiszen az Alföld adottságai annyira mások, ott a földből megélni sokkal nagyobb kihívást jelent és kevesebb dicsőséget.”
Több mint húsz szüret tapasztalatával mondja, hogy a borvidék fő fajtája a cabernet franc. A kékfrankost is szereti, különösen azután, hogy Sopronban Franz Weninger tételeiből megértette, hogyan valósulhat meg egy északi borvidéken a telt, meleg, mediterrán stílus. Ezzel együtt a piac makacssága miatt a kékfrankos sorsa nála is az elházasítás. Mindössze három bort készít évente. Persze születik rozé is, ami részben folyóborként megy el, részben a mindennapok munkaitalaként szolgál.
Új időszámítás kezdődött.
Dlusztus Imre
Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!