Elismerések Párizsból és az ország házából



2021.11.30. Több komoly, büszkeségre okot adó díjjal gazdagította a Fodorvin 1858 óta íródó történelmének dicsőségtablóját az aszófői családi borászat 2021-ben. Két kiemelkedő elismerés is fűződik a 2020-as évjáratokhoz, amelyek közül az Aszőfői Chardonnay-t a párizsi Vinalies Internationales idei seregszemléjén díjazták aranyéremmel, s hazai pályán is bezsebelt két hasonló minősítést, mégpedig a Balatoni Borok versenyén és a Vinagórán. Aszófői Olaszrizlingjük pedig a kilenc kategóriában meghirdetett, hagyományosan roppant erős Országház Bora versenyen lett kategóriájában az első, s csöppet sem mellékesen egy ugyancsak igen erős megméretésen nyerte el a Hévíz város bora-díjat.
Mint Fodor Dorinától, a családi borászat marketinggel is foglalkozó tagjától megtudtuk ezek az elismerések különösen kedvesek számukra: „Alapító tagjai vagyunk a Rizling Generáció elnevezésű egyesületnek, amely a Balatonfüred-Csopaki történelmi borvidék pincészeteit nemzedéki és borvidéki összetartozás szerint egyesítő közösség. Nevünkből adódóan elsődleges célunk az olaszrizling, és a fajtán keresztül a leginkább általa ismertté vált Balatonfüred-Csopak borvidék régi fényének visszaadása, presztízsének megőrzése és növelése. Ebben a folyamatban is fontos szerepet játszanak az ilyen elismerések, és természetesen nekünk is fontos visszajelzések, hogy jó úton járunk” – mondta el Fodor Dorina.
De nem csak a vidék kultikus borával indultak jó irányba az aszófői dűlőkön nyolc hektáron gazdálkodó Fodorék, az idén megrendezett XXX. Jubileumi Balatonfüredi Városi Borversenyen hat arany-, nyolc ezüst- és egy bronzérmet értek el boraik, amivel elnyerték a Balatonfüred-Csopaki Borvidék különdíját is. Mivel pedig a füredi díjátadó gálán a vacsora fogásaihoz katagóriagyőztes boraikat kínálhatták a borászok, a Fodor Pincészet az ismert és népszerű 2017-es Cabernet Sauvignon Vörösmált mutathatta be – a főétel mellé.
Az elismerésekben – és persze munkában – gazdag évhez méltó, nagyszerű szürettel zárták 2021-et, tudtuk meg Fodor Dorinától. A megszokottnál valamivel kevesebb, de kiemelkedő minőségű termésből, ígéretes új borok fejlődnek, s különösen jó évjáratú rizlingekre számítanak. (mi)
Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!