Thummerer Vilmos
Egri borvidék


Weboldal: www.thummerer.hu
E-mail cím: [javascript protected email address]
Telefonszám: +36 36 463-269
Fajtaösszetétel: Királyleányka, chardonnay, ottonel muskotály, tramini, zenit, sauvignon blanc, kékfrankos, cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir, syrah, blauburger, kadarka.

Thummererék a Noszvaj határtábláján túl fekvő, Szomolyai úti egykori uradalmi pincéből a két kezük munkájával varázsoltak irigylésre méltó borászatot. 1992-től nyolc évig éltek barlanglakásban azért, hogy megvalósíthassák az álmukat, a Thummerer-bort. Közben, 1995-ben a család fejét első egriként megválasztották az Év Borászának.
A gyerekek fölcseperedésével vált kerekké a családi vállalkozás, mivel mindenki kiveszi a részét a vendéglátásra is szakosodott, családi méreteket tekintve nagynak nevezhető, közel száz hektár szőlőt gondozó borászat működtetésében.
A háborúval Kárpátaljáról menekülő, németajkú család sok viszontagság után Egerben telepedett le. Thummerer Vilmos édesapja erdész volt, sokáig úgy volt, ő is ezt a viszonylag szabad foglalkozást választja, ami azért is lett volna jó döntés, mert nem igazán kedvelték a szocializmusnak nevezett rendszert. „Amikor apámmal jártuk az erdőt, mindenütt határos volt a szőlőterületekkel. Gyönyörű szőlőhegy volt a Pap-hegy, de azóta szétosztották víkendtelkeknek. Sokat beszélgettünk a szőlőben dolgozó parasztemberekkel, szüretre is jártam hozzájuk.”
Innen vezetett az út Kecskemétre a felsőfokú szőlészeti technikumba, ami nem sokkal ezután vált főiskolává, majd a Kertészeti Egyetem karává. Thummerer előbb kertészként dolgozott, és a rózsával keresett pénzen szerezte meg első szőlőterületeit. Hihetetlen szívóssággal, elképesztő lelki erővel dolgoztak élete párjával – nagyon gyakran hivatali ellenszélben – azon, hogy igazi birtokot hozzanak létre.
Thummererék erőfeszítéseit ma az egész borértő társadalom süvegeli. Éva lányuk ismert borásszá lett, a noszvaji egykori barlang ma már szinte zarándokhely. Szép, tiszta íz világú, karakteres, egriesen tüzes vörösboraikkal csak a nagyon kellemes, zamatos fehérboraik versenyezhetnek.
„Gyöngyösön a vincellérképzőn vettem részt előadáson, ahol meghatározó élményben volt részem Thummerer Vilmos által. Nagyon tisztán, logikusan vezette le, hogy minden a termőhellyel kezdődik. Lehet bármilyen technológiánk, ha nem a legjobb termőhelyet választjuk, nem jutunk messzire. Ezt az alapigazságot vezette le számos példával, érthetően, szuggesztív módon. Azután jártam nála Noszvajon és láthattam, hogy az a világos rend, ami a fejében van, nagyon pontosan kifejezésre jut a pincéjében. Sőt a családi életében is. Az az összefogás a racionális, józan gondolkodás eredménye” mondta Ipacs Szabó István, a villányi Vylyan Pincészet nagynevű borásza.
Az Év Pincészete 2011
"Thummerer Vilmos családi gazdasága egy önálló, pénzintézetektől és külső befektetőktől mentes, hosszantartó céltudatos munkával felépített, gazdaságilag stabil borászat. Az idei évben a 27 éves fennállását ünneplő pince a tavalyi második helyezést követően nagy reményekkel pályázik az Év Pincészete cím elnyerésére." E szavakkal kezdődik Thummererék pályázata.
A díj, amit végül 2011. szeptember 1-jén vehettek át, a család megfeszített, példa értékű munkájának megkoronázása. E sorok írója biztos abban, hogy a családfő és élete párja a díjátadó ünnepség után, amikor kettesben maradtak, hálát adtak a Teremtőnek és egymásnak, hisz nagyon hosszú út vezetett idáig.
?A nevem alapján nem meglepő, hogy német származású család vagyunk. Az édesapám fölmenőit Mária Terézia idején telepítették le Temesvár környékére és ő maga gyerekfejjel került Kárpátaljára, Fenyvesvölgybe. Ez az a háromszög, ahol cseh, lengyel és magyar hármashatár volt egészen addig, amíg a nagypolitika Hitler és Sztálin akarata szerint ki nem igazította azt? - kezdte Thummerer Vilmos, amikor a gyökerekről kérdeztem.
A Thummererek a Szudéta vidékről, Csehországból keveredtek a Partiumba, s mint látni fogjuk, Csehország sokáig nem akarta elereszteni őket. "Karlovy Vary környékén egy kis faluból jöttek. Apámmal egyszer kimentünk motorral, de a kitelepítések miatt nem találtunk rokont vagy olyat, aki emlékezett volna a családunkra. Apámat érdekelte ez a szál, hiszen az ő édesanyja is cseh volt, Dvorácseknek hívták. Édesanyámék, a Reisenbüchlerek szintén betelepített németajkúak leszármazottai voltak. Az ő fölmenőit Ausztriából, Badischl környékéről telepítették a Kárpátaljára, Fenyvesvölgy, Királymező, Németbokra térségébe."
Mária Terézia idején színtiszta osztrák falvakat hoztak ide első sorban erdei munkára. Mesterségük volt a favágás, a fa tutajon történő leszállítása egészen Szegedig, valamint gátak és víztározók építése. Thummererék, amikor végre útlevélhez jutottak, kimentek Badischlbe, s láthatták ebben a gyönyörű kisvárosban az összes rokonság nevét a különböző cégtáblákon: Reisenbüchler, Plakinger, Wiesauer, Zeppesauer. "Csupa olyan név, amivel a Kárpátalján naponta találkoztunk."
Idősebb Thummerer Vilmos eredetileg asztalosnak tanult, de egészségi okokból átkerült az erdészekhez, el is végezte a szakiskolát. "Állami erdészeti szolgálatban kapott munkát abban a faluban, ahol édesanyám élt. Amikor megismerkedtek, édesapám nem tudott egy szót sem németül, csak magyarul beszélt, édesanyám viszont nem tudott egy szót sem magyarul, de németül anyanyelvi szinten beszélt. Összeházasodtak és végül megtanulták egymás nyelvét, de nekem mégsem a német az anyanyelvem, mivel 1944-ben, egyéves koromban, amikor a front elől menekülve jöttünk nyugatabbra, még nem beszéltem."
A történet szívszorongató. Amikor indulni kellett, mert mindent fölperzselve nyomult visszafelé a front, Thummerer három testvérbátyja a nagymamánál volt Királymezőn, ?három völggyel arrébb?. A kitelepülők, kitelepítettek és menekülők áradatában Szolyván, a vasútállomáson egyesítette az isteni akarat a családot. Együtt menekültek tovább, de a szerelvény hiába gördült be Budapestre, a megkezdődő bombázások miatt tovább irányították.
Valahol Thüringiában állt meg a vonat és itt élték meg a háború végét. Az amerikai megszállási zónában épp elkezdődtek a nehéz békeévek, amihez idősebb Thummerer Vilmos erdészeti szolgálattal járult hozzá, amikor bejelentette az amerikai városparancsnok, hogy ezt a területet átadják a Vörös Hadseregnek. "Időben szóltak. A tiszt azt mondta, Thummerer úr, ha úgy gondolják, menjenek két-három kilométerrel arrébb. Ez a terület rövidesen a szovjeteké lesz. És apámék azt mondták, hogy úgysem akartak Németországban maradni, visszajönnének a szülőföldre, Kárpátaljára."
Vonatra szálltak és Prága érintésével igyekeztek vissza. "Édesapám jól beszélt csehül, s hogy legyen pénzünk, elment egy asztaloshoz dolgozni. A nagymama, két szülő, négy gyerek és négy bőrönd. Ennyien voltunk, ez volt a leltár" - mesélte elérzékenyülve. Thummerer Vilmosban többször fölhorgadt a kérdés, hogy mi lett volna, ha édesapja a másik irányba indul. De visszahúzta a szíve, amiért senki sem feddhető meg. Párhuzamokat vonhatunk a kitelepített, de visszaszökdöső hajósi svábok, a szülőföldről elhajtott, ám itthon bujdosó és a présházba visszakéredzkedő villányiak, valamint a cseh-osztrák-német kötődésű, a magyar Kárpátaljára visszainduló családok között.
Mindegyik a szülőföldet, a legkisebb hazát kereste. És milyen az élet? "Apám kiment a prágai vasútállomásra megérdeklődni, hogyan mennek a vonatok. A pályaudvaron összefutott azzal a ruszin fiúval, aki néhány évvel korábban mellette tanulta az erdészetet. Azt mondta ruszinul: páne Thummerer, mit keres itt maga? Erre apám: nézem a vonatokat, hogyan mehetnénk haza Kárpátaljára. Mire a gyerek: bárhová mehet, csak oda ne. Magyarországon, Egerben volt nagyon távoli rokonunk, aki csendőrként szolgált az előző rendszerben. Hogy is foglalhatnám össze? Eljöttünk Egerbe, egy csendőr nyakára egy német család, hogy a magyar szülőföld közelében legyünk."
Hát innen kezdődött.
Az Év Pincészete díj nem csak a borokat vagy a borászt honorálja, hanem az adott közösségben kifejtett tevékenységet: foglalkoztatást, kereskedelmet, vendéglátást, technológia szintet, példaadó igyekezetet.
Nagy szerencséje a hazai borász szakmának, hogy minden esztendőben jó helyre kerül, kerülhet a díj. Thummerer Vilmos Bock József és Garamvári Vencel mellett immár a harmadik Év Bortermelője, aki a pincészetével is a eljutott a csúcsra.