Hír | 2017.06.30.

Tiffán Ede rozéi

Tiffán Ede rozéiSelymes
2017.06.30. Magyarország rozénagyhatalom, nem kérdés. A sok jó technológiai bor között ugyanakkor megbújik néhány érdekesség. Ilyen Tiffán Ede krémesen gyümölcsös rozéja.

Dlusztus Imre írása

Tiffán Ede épp ötvenegy éve diplomázott a Kertészeti Egyetemen. Van papírja arról, hogy készíthet bort, de nem ez ad neki hitelt. Hanem az, amit alkot.

A 2012-es Cannes-i rozé világbajnokság volt a fordulópont, ahol taroltak a magyar borok, természetesen a szekszárdi, a kunsági és a mátrai szépségek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy áttörést ért el az egyedi magyar rozé stílus (ami persze nem egységes, de jól körülírható, ha összehasonlítjuk más országok boraival). A világízlést ugyanis a lágyabb, teltebb, finoman gyümölcsös és gyengéden savas provence-i irány határozta meg. A bírálók Zilai Zoltánnak, a zsűri egyetlen magyar tagjának összefoglalója szerint jól rezonáltak a nyilvánvaló különbségekre: a magyar rozék gyümölcsösebbek, savhangsúlyosabbak, illatosabbak provence-i társaiknál.

Tiffán Ede szokta felhívni arra a figyelmet, hogy némely sikeres illatos boroknál megjelenik a pacsulis jelleg. Ami egyes bírálóknál bejön, Tiffánnál kiveri a biztosítékot. Ami az erőteljesebb cserszeginél néhány kritikusnál gyöngyvirág-illat, az a villányi mesternél szappanosság.

Azt akarom ezzel mondani, hogy a borban is van egy szint, amit a diszkréció és az elegancia szavaival lehet leírni. Esterházy Péter mondta, hogy az ember egy bizonyos szint fölött nem megy egy bizonyos szint alá. Tehát ha a bor finomságára helyezzük a hangsúlyt, akkor nem domborítjuk ki azt, ami harsány. Ha az arányosság nyújt élvezetet, akkor nem toljuk meg savval a borunkat azért, hogy „jobban éljen”. Rozéra fordítva: Tiffán Ede ízlése szerint a rozé legyen mindenekelőtt elegáns.

E bortípusnak hazánkban ma már minden borvidékünkön van mestere. Ma a Mátrában a Bárdos és Fia Pincészetnél, a Ludányi, a Szőke és a Benedek Borházaknál, hogy csak az országosan ismertebbeket említsem, nem csupán kötelező feladat, hanem egyenesen kedves kötelesség minden esztendőben lerakni az asztalra egy-egy epresen málnás rózsikát. Van, hogy a rusztikus kékfrankost a selymesen elegáns pinot noir egészíti ki (Bárdos), máskor a cabernet sauvignon erőteljes savaihoz igazodik a meggyes kékfrankos (Ludányi), a harmadik borásznál pedig a kékfrankos szerkezetére épül rá a cabernet málnája (Szőke) – kinek hogy jön be az évjárat, kit milyen ízlés vezérel. A Kunságban mesteri tételek születnek évről évre. Néhány név: Gálné Dignisz Éva, Font, Frittmann, Kökény, Lantos, Béla Zoltán. A kiskőrösi Szentpéteri Borpince egyenesen virtuóza a típusnak, hol a kadarka, hol a néró, hol a kékfrankos, máskor a cabernet alapú rozé nyújt kiemelkedő élményt, de mindegyik tételük nagyon rendben van.

Hajós-Baján a Koch Vin és az Antalvin számít piacvezetőnek. Utóbbi évente 5-6 féle alapanyagból készít kiváló rozét. Körbe a Balatonon a korát cabernet-ben messze megelőző főkajári Feindtől a keszthelyi Bezericsig több tucat kiváló rozébor terem. Nekem e két nagymester rózsikái mellett Bujdosóék gyöngyözője emelkedik ki.

Szekszárdról azért nem kell külön megemlékezni, mert a borvidék könnyedsége és finom fűszerezettsége nagyon jó alapot teremt a rozénak – és unokatestvérének, a sillernek. Itt Dúzsit, a rozékirályt, valamint Eszterbauert és a Schieber Pincészetet érdemes kiemelni. Előbbinél a finom gyümölcs, utóbbinál a vagányság (syrah rozé 2016) példamutató. Dúzsi pedig a jó technológiai rozé iskolateremtő professzora, aki még cabernet franc-t is meg tudja szólaltatni.

Ne feledjük, hogy ott van Sopronban a Sterlik Pince a maga évi 5-6 rozé különlegességével, no meg Taschner Kurt, aki minden műfajban a legjobbak közé tartozik. Egerben nálam a hosszú évek óta kiváló rozét készítő Sike Tamás van az élen, de az az igazság, hogy Hagymásitól Thummeren át Vincze Béláig nehéz lenne bárkit is kiemelni. Vagy mégis, mivel Demeter Csaba hordós erjesztésű és érlelésű rozéi stílusban, szerkezetben hasonlítanak arra, amit Tiffán Ede készít jóval délebbre.

Vannak persze viták. Hogy a színe a lazac vagy a cseresznye húsáé legyen; hogy a ropogós savszerkezetű, szénsavat is tartalmazó vagy a lágyan gyümölcsös, szép testű az igazi. Hogy szabad-e hordóban erjeszteni, noch dazu hordóban, netán barrique-ban érlelni? És lehet-e 15 fölötti alkoholja? Végezetül: lehet-e édes? (Cipruson a rozék négyötöde édes…)

A hazai rozékultúra hihetetlenül szerteágazó és gazdag. Több stílus, irány, ízlés mutatkozik meg, ugyanakkor egyértelműen látszik, hogy az illatos fehérek mellett komoly piaci szerep jut a rozéknak is. Az úttörő munkát anno a nagyrédei Szőlőskert végezte el, amikor kereskedelmi és gasztronómiai kiszerelésben is terítették az országot jó minőségű, friss és gyümölcsös ízekben, zamatokban gazdag rozékkal. Aztán a 90-es éveket meghatározó villányiak rozéit tartottuk etalonnak, míg ki nem derült, hogy az csupán színlé, aminek lecsurgatásával tulajdonképpen a maradék, vörösboros alapanyagot sűrítették be. Csalódásunkból ocsúdva kezdtünk szekszárdiakat inni, s akinek volt füle (szája), rákapott Frittmannra.

Két évtizeddel a rendszerváltás után helyre állt a rend. Ma már a legtöbb rozé nem melléktermék, hanem tudatosan elkészített, gyors üzleti sikerre aspiráló, piacos bor. Nálunk a ropogós savszerkezetű, „éles-fényes” rozé megy, míg a spanyolok vagy a franciák a lágyabb, azaz mediterrán típust kedvelik.

Tiffán Ede mintabora a Bandol. Nevét egy provence-i településről kapta, ahonnan igen sok rozé jön ki. Itt a mediterrán klíma, valamint a vegyes kőzet (mészkő, pala, gránit, homokkő, márga, fillit és hordalékos homok) együttese kellemesen „fátyolos” (értsd: nem élénk), kiegyensúlyozott, a miénknél lágyabb, selymesen krémes rozékat hoz létre.

Ha Tiffán-rozét kortyolunk, jussunk fel a Szársomlyó csúcsára és nézzünk el a messzeségbe, Toulon felé, ahol a levendulaföldeket cinsault, grenache és mourvedre ültetvények ölelgetik.

Hozzászólások

Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!

+ Új hozzászólás