Hír | 2017.06.12.

Szigeti

SzigetiA Jásdi Pince
2017.06.12. A csopaki Jásdi Pince Ranolder Fehére indított útnak.

Dlusztus Imre írása

A furmint ezzel a telepítéssel tulajdonképpen visszakerült a Balaton partjára. A filoxéra előtti időkben ezt a szőlőt leginkább szigetiként emlegették. Hogy miért épp szigeti? Vannak, akik egészen a 14-15. századig viszik vissza a történetet. Tudott dolog, hogy az oszmán török megjelenése előttig a Szerémség volt hazánk legértékesebb borvidéke. Mátyás idején 77 szegedi polgárnak volt itt extraneus birtoka, s mindegyik borkereskedéssel is foglalkozott. Révükön három fontos útiránya volt a kitűnő szerémi bornak: Nagyszeben érintésével Bukarestbe; Budán és Bécsen keresztül Triesztbe; valamint Diósgyőr, Kassa és Bártfa útirányban Lengyelországba.

A fő fajta a szigeti volt. Aszúsodásra, töppedésre alkalmas, koncentrált bort adó fajta. A Szerémséget a folyók úgy fogják körbe, mintha ez a hatalmas röghegy sziget vcolna. A szerbek Fruska Gorának, a magyarok Tarcalnak nevezik a hegyet, ami azért sokszorosan elgondolkodtató.

Nos, ha Jásdi furmintjáról beszélünk, gondoljunk egy kicsit a délvidéki Tarcalra is. Ha pedig a Dukay-Sagmeister vagy a Maurer Borászat furmintját kóstoljuk, jusson eszünkbe, hogy ez lehet az a szegletkő, ami viszonyítási alapul szolgálhatott, s talán szolgál ma is.

Tehát Csopak.

Ranolder János veszprémi püspök (1806 - 1875) Csopakon ötven hold szőlő birtokosának is vallhatta magát. Ranolder püspök összességében hetvenötezer hold földesura volt és a csopaki mellett badacsonyi, tállyai és somlói szőlős kerteket is műveltetett. Bevételeiből futotta arra, hogy Ferenc József látogatása alkalmából három hónapos villámmunkával kastélyt, pincét és vincellérházat húzasson a különleges, vörös színű talajáról nevezetes csopaki lankára. A császári és királyi szempár 1861-ben csodálhatta meg a Balaton-felvidék összhangjába varázsolt épületegyüttest. A Szentirmay József tervei alapján épített, romantikus stílusú kastély homlokzatát szobrok és kőfaragványok díszítették. Ezek mind eltűntek.

Az egyházi birtok – mint sokfelé az országban – mintagazdaságként működött Csopakon is. Itt mutatták be az új eszközöket, fajtákat és eljárásokat. A püspök embereinek munkáját dicséri, hogy az 1869-es boroszlói kiállításról mindegyik boruk aranyérmet hozott haza.

A császár tiszteletére emelt pince ma is működik, Jásdi István kitűnő borász tulajdona. Persze, ha nincs a helyi rizling mestere, ez az épület is az enyészeté lesz. A helyi pinceszövetkezet és az állami gazdaság nem sokat tett azért, hogy meglátszódjék a jó gazda gondossága, a Franciaországból hazatért borász viszont új lendületet adott az épületnek. A kőből rakott boltívek alatt harminc méter hosszú pince húzódik. Szokatlan méreteivel, mintegy ötméteres magasságával, hatméteres szélességével egyszerre utal a valamikori gazdagságra és a szentélyek tágasságára.

A látogatható pince a borászati folytonosság jelképe, mivel a szomszédos vincellérházban született a cserszegi fűszeres nemesítője, Bakonyi Károly, akinek édesapja Ranolder vincellérje volt, fia pedig a mai magyar bor tudós művelője. Az Ybl-díjas P.Müller Éva tervei alapján felújított épületegyüttest a Balaton-felvidéki Nemzeti Park 2000-ben a legszebb pince díjjal tüntette ki.

A híressé váló, összefüggő balatoni borvidék borkereskedőket is vonzott. Tapolca városának 19. századi fejlődése az itt letelepedő zsidó kereskedők kitartásának, vállalkozó kedvének köszönhető. Először Lessner Júda épített bortároló pincét, majd a század második felében leszármazottai mellett a Berges-, a Frisch- és a Pollák-család is rendelkezett több ezer hektoliter bor befogadására alkalmas pincerendszerrel.

Az ideérkező borügynökök számára a Monarchia éveiben hat szálloda épült a városban. A borkereskedés nyüzsgő, polgári életet varázsolt az utcákra. Mivel a tapolcai kereskedők Badacsony és környéke szőlőhegyeinek legtöbb pincéjéből válogattak, a külföldi kereskedőnek csak ide kellett elutazniuk. A hegyről a bort a tapolcaiak szekéren szállították a városba, ahol képzett pincemesterek őrködtek a minőségen. Az idegenek pedig többnyire vasúton szállították el a bort, minek következtében az állomás mellé külön borraktárat, borrakodó épületet emeltek.

A tapolcai kereskedők rendszeresen járták a hegyet, s pontosan tudták, milyen termésre lehet számítani. A gazdák a Csobáncon, a Szent György-hegyen, Szigligeten vagy a Rendesen nyugodtan dolgozhattak, sőt új ültetvényeket is telepíthettek, mert minden csepp borukra találtak vevőt.

Lessnerék nyomában a zsidó borkereskedők is megtalálták a számításukat. Hitelintézetet alapítottak, a helyi újságot működtették, szőlőbirtokokat vásároltak és fejlesztettek. A Lessner-féle bornagykereskedés az idelátogató neves személyek révén kulturális szalonként is működött.

Az Auschwitz felé tartó halálvonaton tizenkét Lessner szorongott a jövőtől. Több nemzedékük száznyolcvan éven át hozott hasznot, értelmes elfoglaltságot, boldogulást Tapolcának és a környező szőlőhegyek népének. Fájdalmasan megszakított életük egyik fontos, figyelmeztető üzenete, hogy a borvidék szellemiségét csak nagyvonalú, távlatos gondolkozással lehet fenntartani.

És hát Szeged. Valaha a legkiterjedtebb borkereskedés központja volt. 1913-ban 12 540 kataszteri hold szőlőterületet regisztráltak a város határában. A borhoz való ragaszkodást jelzi, hogy a lakosság számához képest itt van a legtöbb vinotéka (szám szerint 15) és itt rendezik meg évről évre az ország legnagyobb borfesztiválját.

Szeged neve nagy valószínűséggel a Sziget szóból alakult, mivel a várost a tavaszi és az őszi áradások idején szabályosan körbe zárták a folyók.

Hozzászólások

Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!

+ Új hozzászólás