Hír | 2018.04.11.

Megújul Kvaszingerék szegilongi telephelye

Megújul Kvaszingerék szegilongi telephelyeKvaszinger László

2018.04.11. Új időszak kezdődött a Kvaszinger Borászat életében. Dinamikusan bővülő szőlőterületük,  növekvő, fejlődő borászatuk követelte ki azt a fejlesztést, amelybe az idén belefogtak. Ifj. Kvaszinger László, aki 2014 óta irányítja a Tokaj- hegyaljai családi gazdaságot, az előrelépés legfontosabb mozzanatait veszi sorba.

Elitborinfo – Gombos Erzsébet

„Pályázati pénz segítségével, 50 százalékos támogatottsággal széleskörű borászati fejlesztést hajtunk végre. A beruházás nettó összege 54 millió forint. Ebből az összegből a szegilongi, eléggé leromlott állapotú telephelyünket újítjuk fel. Itt épül egy modern, teljes körű szőlőfeldolgozó,   hűthető saválló tartályokkal felszerelve. Helyet kap benne az új klimatizált készáruraktárunk. Feltétlenül bővíteni kell ugyanis a raktározási terünket, mert az olaszliszkai pincénket, ahol a palackozott borainkat tároljuk, kinőttük, ott már nem fér el az az éves mennyiség amit lepalackozunk. Irodahelyiséget alakítunk ki a felújított  épületben, így lehetőség adódik arra, hogy a megsokasodó mindennapi, adminisztratív feladatok ellátására új alkalmazottat tudjunk felvenni. Sokfunkciós a fejlesztés, hiszen a megújuló épület értékesítési pontként szolgálja majd borászatunk népszerűsítését. Figyelembe vettük, hogy a 37-es út, amely végigmegy itt a borvidéken, nagyon közel van a telephelyünkhöz, mindössze 50 méteres kitérővel gyorsan megközelíthetőek vagyunk, tehát érdemes lesz irodánkat egy kis vinotékaként is üzemeltetni. Lehetővé tesszük, hogy bárki betérjen hozzánk egy-két palack bor megvásárlására. Az egész tetőszerkezetet beépítjük napelemekkel, amely ellátja a borászat teljes energiaszükségletét. A fejlesztési munkálatok folyamatban vannak, szeretném, ha augusztus végére minden helyszínt át tudnánk adni rendeltetésének.”

A szőlőterületek nagyságát évről évre növelik a Kvaszinger birtokon. Középtávon szeretnék elérni a 10 hektáros üzemméretet. Visszatekintve, 2016-ban másfél hektár furmint szőlőt telepítettek, így nőtt a terület nagysága 7,5 hektárra. Egy hektárnyi sárgamuskotály telepítése adta az újabb területnövekedést 2017-ben. Ezzel jelenleg 8,5 hektáron gazdálkodnak.

A szőlőművelésben a természetközeli növényvédelmet náluk is napirenden tartják, törekszenek a minél kíméletesebb művelés meghonosítására. Nem használnak például rovarölő szereket, és a tendencia az, hogy a gyomirtó szereket is elhagyják. A gombaölő szereket pedig csak a vegetációs időszak elején használnák, később ezekkel a felszívódó szerekkel nem „találkozna” a szőlőültetvény.

És a szőlők után jöjjenek a borok. A jó minőségű 2017-es termésből viszonylag korán, február közepén, csavarzáras palackban forgalomba került - tartályos erjesztés és érlelés után - két reduktív tételük, a furmint és a sárgamuskotály. A furmintból 4500, a sárgamuskotályból pedig 6000 palackot töltöttek meg.

Hozzászólások

Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!

+ Új hozzászólás