Hír | 2017.04.25.

Apropó kékoportó

Apropó kékoportóLelovits Tamás
2017.04.25. Ma Siklóson a hegyközségi borverseny szünetében módomban állt szót váltani Győrffy Zoltánnal, a Pécsi Borozó főszerkesztőjével, egyben a PŐortugieser du Monde létrehozójával, valamint Jekl Bélával, aki többek között kékoportóban (ma: portugieserben) is otthon van. Hozzátéve: az első oportó válogatást Jekl Flóra készítette.

Dlusztus Imre írása

A rövid eszmecsere végén arra jutottunk, hogy a Villányi Franc mint top bor mellett a több száz villányi termelő által művelt kékoportó lehetne a második, erősen népszerűsített márka. A borverseny után beugrottam Lelovits Tamáshoz Villányban, akivel megosztottam ezeket az elképzeléseket.

Egy korábbi dolgozatomban írtam, több évvel ezelőtt:

Évek óta Lelovits adja a ház borát Villányban az Oportó Étteremben. Ezt a helyet bő két évtizeddel ezelőtt, amikor még nem volt saját panziója, Gere Attila bérelte. Ő is tudta, hogy a kevésbé jártas vendég gyakran itt kezdi az ismerkedést a magyar mediterráneummal. Ezért is értékes pozíció itt házborának lenni.

Ami engem illet, mindig is foglalkoztatott, hogyan reagál Villány az évezredfordulót követő évek egyre nagyobb nyári hőségeire. Sokan tartottak attól, hogy a savakban amúgy sem túl markáns kékoportót szabályosan elégeti a forróság, erre ez a hagyományos villányikum kinyílt, megbokrosodott, szilaj lett. Lelovits 2006-os oportója rumos meggyet és fahéjjal megszórt szilvát mutatott.

Mutatta a gyönyörök kertjét!

A szerző lelkesedéséhez hozzá kell tenni egy hordódongányi ívet, ami a hajdani „portugízik” íz világát a mai sokféleségben helyét kereső kékoportó lehetőségeivel köti össze. A hagyomány szerint Villányban a portugieser és a kadarka volt az uralkodó fajta. A filoxéravészt követően hetven esztendeig ez volt a fölállás, majd jött a nagyüzem, vele a sok világfajta. A kadarka csaknem eltűnt, a kékoportó pedig visszaszorult a paraszti-háztáji kisbirtokokra.

A villányi értékrend azáltal formálódott, hogy a férfiak rendre eljártak egymáshoz kóstolni. „A Walter Franci bácsi boránál jobbat nemigen lehetett inni” – jelentette ki Wunderlich Alajos, amiről persze az jut eszünkbe, hogy szó szerint ugyanezt mondta a villányi vörösbe beleszerető osztrák borász, Franz Weninger is. Az pedig már végképp nem a véletlen műve, hogy a Walter-féle szőlő szomszédságát Wéber Ádám, Gere Attila apósa gondozta. „Nem volt a két szőlő meg a két bor között egy árnyalatnyi különbség sem. A két öreg folyton együtt volt, jóformán kint laktak a hegyen. Össze is dolgoztak.”

Volt tehát egy etalon, az a bizonyos vastag, sima ivású, könnyed bor, amiről Gere Attila mondta egyszer, hogy valóságos arany a villányiak kezében. Ezt a stílust aztán gyorsan átértékelte a cabernizmus, azaz az a körülmény, hogy a világfajtákhoz kezdték hasonlítani az őshonos kincset, amiről mindenki tudta, hogy bizonyos években egyszerűen nem ad jó bort. Az is tény, ez a tudás csak a terméskorlátozás előtti időkre igaz.

Mostanra aztán helyreállt a rend, és ebben óriási érdemei vannak Lelovits Tamásnak. „A kékoportó pedig legyen kékoportó” – mondotta volt a klasszikus.

Az Oportó már bezárt, de sohasem volt aktuálisabb a kékoportó ügye, mint épp most. Itthon ezzel a gondolattal pattintottam fel a 2016-os Lelovits Portugiesert. Szomszédom, aki igen jól kóstol, azt mondta: "fantasztikus".

Ez a vastag, jó ivású, lágy és gyümölcsös bor a stílus irányát is kijelöli a villányi kékoportó top márka bevezetéséhez.

Hozzászólások

Jelenleg még nem szólt hozzá senki ehhez a cikkhez. Legyen Ön az első hozzászóló és ossza meg velünk a véleményét!

+ Új hozzászólás