Hírek RSS hírfolyam

Apropó pálinka

2017.03.21. Leporoltam egy korábbi dolgozatomat, mert épp ideillik.

Dlusztus Imre írása

Pálinkaország

 

Panasztól hangos hazánkban mindenki azzal sírja tele a barátja válltömését, hogy a legutóbbi két évtizedben nem léptünk előre semmilyen területen; hogy már a megmaradás is ólomnehéz; s hogy amiben tapasztalható is némi előre haladás, abban a Nyugat gyorsabban fejlődött, azaz nőtt a szakadék (a lemaradás, a távolság, a hiátus) köztünk és a boldogabb világ között.

Olvassuk ugyanakkor, hogy Nagy-Britanniában az elharapózódó alkoholizmus miatt az éttermekben állami parancsra kisebbre kell cserélni a boros poharakat, amiből mi azt vonjuk le következtetésként, hogy az ottani kormány – mint valami tangán – a láthatóság legszűkebb, csalfa keresztmetszetén felejtette a tekintetét. A többségi brit ugyanis iszonyat mennyiségű gint, whiskey-t és sört dönt magába, ettől aztán függővé is válik, így a boros poharak méretcsökkentése semmilyen hatással sincs a terebélyesedő alkoholizmusra.

Mindazonáltal e területen is kézzel foghatóvá vált a lemaradásunk: nemzetközi összevetésben a mindenivó észak-európaiak, a sörben és snapszban gondolkodó németek, a sovén borissza (champagne-issza, calvados-issza, cognac-issza) franciák, valamint az óceán oldalvizén nagyivóvá nőtt portugálok szebben, jobban, tartalmasabban, kitartóbban tudnak lerészegedni, mint mi. Ha valamiben versenyképesek maradtunk, akkor az a nem túl pontosan égetett szesznek nevezett alkoholos italok legszebbike, a gyümölcspárlat. De ebben legalább jól artikulálhatóan érhető tetten a versenyképesség.

Azt hiszem, a pálinka fogja megmenteni a hazát és a nemzetet.

Nézzünk csak körül – Hajnóczy Péter szavaival – „e 93 030 négyzetkilométernyi, ősi területeitől megfosztott, kiherélt hazában”! Már nem csupán a disznóvágás, kolbásztöltés, pörköltfőzés, keresztelő és lakodalom magasztos óráinak emelkedett, közösségépítő momentuma a pálinkázás, hanem egyenesen a hétvégéké, a fűnyírásé, a kerti falatozásé, a szomszédhoz átruccanásé, a jól elvégzett munkáé, a hosszú útról hazatérésé és a családi ebédé.

Az Unió – minden bizonnyal véletlenül vagy egy általunk nem ismert, nagyobb bűne tudatában – akkor tette velünk a legjobbat, amikor levédte és (a labancoknak tett némi engedménnyel) tulajdonképpen az összmagyarságnak adományozta a pálinkát. Ha már nem adhatták vissza (egyelőre) az elszakított területeket, legalább megtették ezt a Szent István-i gondolat párlatával, a mai határokon átívelő nemzeti egység igézetével, és a poharunkba löttyintették a távoli, kéklő dombok ízét, zamatát, illatát.

Ha nem használta volna el e kifejezést a sport- és bulvársajtó, akkor azt is mondhatnánk, hogy gombamód szaporodnak a gyümölcspárló üzemek, a szép pálinkaüzletek és a jobb éttermekben a csak e célt szolgáló párlatlapok, ami azt is jelenti, hogy – legalább egy kiterjedt képzavar erejéig – a föld felszíne alatt egész Kárpát-medencében csatárláncban szorítja meg egymás kezét a túlélés spórája.

Komolyra fordítva a szót, de tényleg: a nemzetgazdaság rendszerváltás utáni egyetlen sikertörténete, a borászat mellé fölzárkózott a pálinkafőzés. Az persze változatlanul gondot fog jelenteni, hogy kivel itatjuk meg ezt a megnövekedett jó minőségű mennyiséget, mivel a hadra fogható létszám csökken, a jó pálinka értelemszerűen drága, a fizetőképesség pedig épp oly vékony, akár a pénztárca.

Be kell hát hozni ide az ivókat, azaz újra és újra rá kell tekerednünk a beutazó turizmus problémáinak megoldására.

A napokban Londonban élő borkereskedőt kalauzoltunk Soltvadkerttől Villányon keresztül Szekszárdig. Közös élményünk volt, hogy szinte mindenütt kóstoltatták a saját alapanyagból főzetett törköly- vagy szőlőpálinkát. Günzer Tamásnál például olyan irsai olivér szőlőpárlatot ittunk, amitől még az önkasztráláson átesett rendszerváltó pártok is új életre kelnének. Mondta is a londoni ember, hogy ennél jobbat ő sem ismer a műfajban, csak épp képtelen lenne bevezetni még a saját éttermében is a jó magyar pálinkát, mert onnan nézve ez egyszerűen snapsz, tehát német cucc, amitől London bombázása óta épp úgy tartózkodnak, mint ördög a tömjéntől.

Ezekkel a friss ismeretekkel együtt is érdemes harcba indulnunk a magunk igazáért. Szelíden szeretnénk fölszólítani hát a magyar ajkúakat, hogy egyrészt egészségügyi prevenciós okokból (vérnyomás, étvágy, fertőtlenítés), másrészt nemzeti elkötelezettségből, harmadrészt pedig az ágazat fellendítése érdekében (különös tekintettel a szőlők és a gyümölcsfák tájalkotó, környezetvédő és népességmegtartó szerepére) legyenek kedvesek az életkorhoz, feladatokhoz és a testmérethez illő mértékű, de feltétlenül rendszeres pálinkaivókká nemesülni.

És az összes betérő külföldit gyümölcspárlattal fogadni.

Isten bennünket így segéljen!

Szeretjük